Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság - Kritika

Ennél jobbat nem is kívánhatnánk!

KRITIKA: Csizmás, a kandúr - Az utolsó kívánság - Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság

Hát erre nem számítottunk! Megdöbbentően jó folytatás készült a Shrek-filmek 11 évvel ezelőtt bemutatott, meglehetősen feledhető spinoffjához.

Erről van szó

Csizmás kilenc életéből nyolcat eltékozolt, és mikor szembesül a mulandóságával, fogja magát, és bevonul egy "elfekvőbe", de aztán utoléri őt a kaland - no meg annak lehetősége, hogy visszaszerezze elvesztegetett életét. Igen ám, de az ehhez szükséges eszközre egyszerre hárman is pályáznak, szóval igazi versenyfutás kezdődik - többek között az idővel is, ami még hátra van.

Ezért jó

Készüljetek fel arra, hogy tágra nyílt szemekkel ültök majd a moziban: miközben Csizmás a tőle megszokott modorát villogtatja, hogy a fiatalabb nézők meg a Shrek meseklasszikusokat kiforgató stílusát kedvelők jókat vihorásszanak ezen, a filmbe szép lassan nagyon súlyos témák si vegyülnek, melyek egy idő után át is veszik az irányítást, és már-már pixari szintre emelik Joel Crawford (Croodék 2.: Egy új kor) rendezését. Csizmást egy igen félelmetesre megalkotott fejvadász farkas szembesíti a saját mulandóságával és azzal, hogy mennyire semmibe vette az eddigi életét. Kicsit olyan érzés az emiatt magába roskadt, szinte már-már darabokra hullott kandúrt nézni, mintha egy megtört haldokló lenne, aki utolsó perceiben tekint vissza teljesen elpazarolt életére. Ezzel szembesít minket ez a film, meg azzal, hogy a magány gyilkos tud lenni, főleg az élet utolsó harmadában, és ha nem akarunk egyedül, névtelenül kimúlni, akkor nem ritkán kompromisszumokat kell kötnünk magunkkal és az egónkkal.

 

Az ámuldozás pedig itt még nem ér véget, ugyanis meglepően felnőtt témáit a film izgalmas, a 2D-s és a 3D-s animációt vegyítő stílussal támogatja meg, melynek köszönhetően egyes jelenetek egészen új formát öltenek. Nem mondjuk, hogy Az utolsó kívánság animációja formabontó lenne, hisz házon belül (A rosszfiúk) és más stúdiók bemutatói (A Mitchellék a gépek ellen) között is láttunk már hasonlót, de ezek a megoldások alaposan feldobják az amúgy is makulátlan animációt. És ha ehhez hozzávesszük, hogy nem csak Csizmás, de az úton őt barátként és ellenségként is elkísérő figurák között is van jó néhány, amely több dimenzióval bír a megszokottnál, hát bátran kijelenthetjük, hogy a DreamWorks egy nem várt filmmel nőtt túl magán.

Ezért nem jó

Persze a gyökereit azért nem felejtette el teljesen: a Csizmás, a kandúr folytatása azért sok tekintetben megidézi, mi több, helyenként egészen fáradtan idézgeti az első filmet és címszereplőjének korábbi feltűnéseit is. Természetesen a pitiző bambiszemek ezúttal is visszaköszönnek, mint ahogy beköszönt az "úúú"-zó macska is, és nem ezek a film legjobban sikerült pillanatai, mint ahogy a humora se mindig talál be (a magyar szinkron az erőltetett szójátékokkal pedig még rá is tesz erre egy lapáttal), és a már említett többrétegű karakterek mindegyikére jut legalább egy dimenziótlan. De ezek szerencsére inkább csak azt emelik ki, hogy ez az eredendően kisebbeket megszólító animációs film mennyire képes minket felnőtten is kezelni.

Megéri a pénzét?

Mi az, hogy! Az utolsó kívánság nem csupán az év egyik legszebb, legizgalmasabban megvalósított animációs filmje, de egyben a DreamWorks stúdió legnagyobb meglepetése, amely egy idétlenkedő, pénzszerzésre belőtt folytatás helyett leszállította története egyik legjobb, de mindenképpen legérettebb darabját.


A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish, 12 éven aluliaknak nem ajánlott) 2022. december 8-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

További cikkek a témában
Kommentek