KIPRÓBÁLTUK: Conan Exiles

Nem tudom, más hogy van vele, de amikor 2016 elején bemutatták a Conan Exilest, nem voltam valami lelkes. Persze, én is olvastam már Conan-regényt, aki pedig rajong a Robert E. Howard teremtette barbár harcosért és a Hyborian-korért meg a világért, valószínűleg igazán lelkes tudott lenni, de volt itt azért egy nagy probléma. Hogy a Funcom játéka nem tűnt valami vonzónak, az első képek és videók alapján ez a túlélésre és építgetésre kihegyezett program elég gagyi hatást keltett, mintha csak fogták volna a Conan-féle világot, felhúztak volna köré egy játékot, azt hadd vegyék csak a rajongók.

Kezdjük azzal, hogy annyira nem meglepő, hogy voltak, akik rögtön párhuzamot vontak az ARK: Survival Evolved és a Conan Exiles között, ám ez csak részben állja meg a helyét. Mert bár mindkettő esetében a túlélés, az építkezés a fontos, az ARK-ban például nagy szerep jut a dinóknak, ők fognak betölteni egyfajta védőszerepet is, a Conannél azonban nem erről van szó. Itt NPC-k, általunk alávetett szolgák töltenek majd be ilyen szerepet. Erre persze lehet mondani, hogy csupán árnyalatnyi különbség, de az eltéréseket bőven lehetne sorolni. A Conan például sokkal inkább épít a közelharcra, helyenként kifejezetten mókás (abszurd), ahogy hősünk izeg és mozog, puszta kézzel vagy késsel próbálja leteríteni az ellenfelet. Nem akarok ilyesféle összehasonlításba belemenni, mert mindezzel igazából csak azt akarom mondani, hogy a Conan Exiles nem valami másolás vagy ügyes koppintás, aminek nyereségéből mostantól majd vígan a Zöld-foki-szigetekre járnak nyaralni a fejlesztők. Persze, nyilván volt megannyi előkép, egészen hasonló játék, sőt, ha valakinek a szintén a Funcom által fejlesztett Age of Conan jut eszébe a játék során, az sem annyira meghökkentő.

A Conan Exiles mindenesetre pofonegyszerű játék. Nincs hosszas felvezető (na jó, egy pár perces bevezetőt azért megnézhetünk), rögtön ott vagyunk a sivatagba kitett, „pusztulásra ítélt” harcosunkkal, és nincs más feladat, csak a túlélés és az építkezés. Magyarán az, hogy egyre erősebbek legyünk. Nem volna igazi túlélőjáték ez, ha nem szabhatnánk testre női vagy férfi hősünket ezerféle módon. Viszont itt máris előjön az első igen nagy probléma, ami az Xbox One-játékosokat jelenleg sújtja: az irányítás ugyanis szörnyen idegesítő, egyáltalán nem áramvonalas, és ezt nem csupán a menüben (azzal még nem is lenne akkora gond), hanem a játék során, már az első percekben megtapasztalja az ember. Fel akarunk mászni valahová, csak hát nem élvezzük annyira, mert kisebb szenvedés irányítani barbár harcosunkat. Nyilván Game Preview-ról van szó, könnyen lehet javítani ezen, és valószínűleg fognak is, csak hát akkor is bosszantó problémáról beszélünk. Mégiscsak 7000 forintot kérnek érte.

Ami kétségkívül a Conan erőssége, az az építkezés (sokkal jobban működik, mint az ARK-ban), vagyis hogy igazából nem egy szimpla túlélőjátékról, hanem craftolós, építgetős alkotásról van szó. És ezt nyugodtan lehet szó szerint érteni, hiszen lényegében bárhol és bármit felépíthetünk, mindössze a kreativitásunk szabhat határt a dolognak. Persze a trükkök itt is megvannak, és ha az ember több tucatnyi órát eltölt (aki rákap az ízére, biztosan így fog tenni) a játékkal, előbb-utóbb szépen rájön, hogy példának okáért hegyoldalon érdemesebb építkezni, mert ez eleve több védelmet biztosít nekünk, ellenben a kietlen sivatag nem egy életbiztosítás.

De építkezni kell, hiszen a Conan Exilesban nincsenek klasszikus küldetések, miután létrehoztuk a karakterünket és lemászunk a keresztről, már ott is vagyunk a pusztában, és tulajdonképpen azt csinálhatunk, amit akarunk. Nyersanyagokat gyűjtünk, tudást, tapasztalatot szerzünk, majd olyasféle épületeket és védelmi rendszert húzunk fel, amelyet mi szeretnénk. Közben csak megy és megy az idő, mivel komoly bázist lehetetlen rövid idő alatt felhúzni, megannyi nyersanyagot kell hozzá bányászni. És akkor megint ott vagyunk, mint az építgetős játékok legtöbbjénél: aki nem szeret pepecselni, tuti, hogy nem fogja élvezni a Funcom alkotását, mert ez nem az a játék, amelyben gyorsan lezavarjuk a kötelező köröket, aztán megyünk a dolgunkra. Ha elérünk egy bizonyos szintet, lehetőségünk lesz például szolgákat szerezni, pontosabban kínzóeszközzel behódoltatni, majd mellénk állítani őket, így ők védhetik meg bázisunkat, vagy legalábbis próbálhatják megvédeni. De mehetek tovább is: akinek végtelen ideje van, egy egész várost is felhúzhat akár, bár ehhez már tényleg az kell, hogy a Conan Exilesnak szentelje a fél életét.

Persze, nehéz lenne survival játékról beszélni, ha a Conan Exiles másik része nem a túlélésről szólna, és időnk bizonyos hányadát nem élelem szerzésével és az ellenfelek legyőzősével töltenénk. Itt kell elmondani, hogy a Funcom alapvetően egy multiplayerre kihegyezett játékot hozott össze, aminek egyedül is nekiindulhatunk, de a legizgalmasabb mégis az, amikor többekkel vágunk neki a kalandnak és próbáljuk legyűrni az ellent és a ránk támadó szörnyeket. A harcrendszer erősen épít a fejlődésre, így kezdőként, pár órával a hátunk mögött szinte teljesen értelmetlen felvenni a harcot nálunknál nagyobb állatokkal, harcosokkal. Ha valaki erre azt mondja, hátrány, valahol megértem, mivel bőven kell idő, mire a játék megmutatja a teljes valóját, rájövünk a lehetőségeinkre, aki viszont kevésbé kitartó, lehet, hogy rövid idő után feladja, mert csak annyit lát, hogy van itt egy óriási terület (ami a legújabb kiegészítőnek, a dinamikus időjárási rendszert és számos javítást hozó The Frozen North-nak köszönhetően most meg is kétszereződött), de a lehetőségeim korlátozottak.

Pedig nem, csak tényleg sok-sok időt kell szentelni a Conan Exilesnak, ha meg akarjuk ismerni. Ha eleget játszunk vele, akkor rájövünk a trükkökre, beletörődünk, hogy egy tábortűz felállításához is szöszölős munka, gyűjtögetésre van szükség, megtanuljuk, hogyan tudunk élelmet szerezni, és így tovább. De mondom: ehhez idő és elszántság kell, hogy valóban meg akarjuk ismerni a játékot. Ebben pedig nem minden segít minket: a grafika például nem valami meggyőző, van, amikor a karakterek megbolondulnak, és értelemszerűen bugok színesítik az olykor önismétlővé váló játékmenetet.

Szóval aki azt mondja, hogy a Conan Exilesra könnyű ráunni, annak azért igaza van. Mert bár Early Access-/Game Preview-programról van szó, a tartalom a sok-sok patch, kiegészítés ellenére valahogy mégiscsak csekély. Paradox dolog ez, mert simán el tudom képzelni, hogy valaki akár 500–600 órát fog „beleölni” a játékba, ám a jelenlegi formájában mégsem annyira kecsegtető, hogy az érkező, ígéretesebbnél ígéretesebb őszi játékok mellett/helyett majd ezzel töltse el az időt az ember. Az sem volna olyan ördögtől való ötlet, ha a fejlesztők, mire kilép a korai fázisából a játék, megtoldanák a programot klasszikus küldetésekkel, így segítve az inkább egyjátékos mókát kedvelőket. Bár lehet, csak én vagyok ilyen régimódi.

A Conan Exiles PC-re és Xbox One-ra is korai hozzáférésű játékként érhető el. Mi a Microsoft konzolján játszottunk vele. A „teljes játék” várhatóan 2018 elején válik elérhetővé, akkor már PlayStation 4-re is meg tudjuk vásárolni, az Xbox One X megjelenésekor pedig megkapja a grafikát alaposan felturbózó patch-et is.