Black Adam - Kritika

Dwayne Johnson 15 éven át dolgozott azon, hogy Black Adammé válhasson. A pankrátorból lett filmsztár bele volt szerelmesedve az anti-Supermanbe, aki ugyanolyan erős, mint az Acélember, csak nem vezérlik azok a morális kódok, mint Krypton fiát. Értsd: Black Adam öl. Elég sokat. Ugyanakkor Johnson nagyon is jól tudta, hogy ez a film lehet az amúgy is illusztris karrierjének legfontosabb lépcsőfoka, amivel végre ő is beléphet a 100 millió felett nyitó sztárok meglehetősen szűkös Panteonjába, ezért aztán mindent megtett azért, hogy az első szuperhősfilmje kerülje a kockázatokat és nagyjából mindenkinek megfeleljen. Talán pont ez lesz a film végzete.

Black Adam közel 5000 év után szabadul ki rabságából. Fűti a bosszú, és nem érdekli, hogy az észak-afrikai Kándák népe legendás hősként tekint rá, ő csak meg akarja ölni azokat, akik az útjába állnak. Eleinte csak helyi zsoldosokról van szó, de aztán Amada Waller megbízásából megjelenik az Igazság Társasága, hogy elkapja és bebörtönözze őt. Rossz ötlet, nagyon rossz.

A film mindent ennek rendel alá. A világépítést letudja félig narrált, félig elakciózott intró részeként, az Igazság Társasága négy tagjának pedig annyira nincs jelleme, hogy még a nevüket is nehéz megjegyezni, és ők maguk is csak úgy mutatkoznak be, hogy "én nagyra növök", "én meg jól bánok a széllel". Nagyjából így is tesznek, néhányuk olyan kevés hatékonysággal, hogy simán le lehetne őket írni az adóból. De még Adam jelleme is olyan szögletesen egyszerű, hogy a játékidő során többször is átírhatják a háttértörténetét, a jelenére nem sok hatással van. Cserébe kap társul egy nagyszájú, deszkás helyi srácot, akiből később aztán megmentendő MacGuffin lesz.

Szóval a film sallangmentesen tolja előre a cselekményt: jellem és dráma nem állhat az útjába, azt ugyanúgy lesöpri az asztalról, mint Adam bárkit, aki elé áll. Ez utóbbiak felsorakoztatásában viszont nagyon szorgalmas a forgatókönyv, a vásznon látott eredmény pedig kielégítő, ugyanis a film főhőse igen nagy étvággyal pusztítja ellenfeleit - de persze csak azokat legyilkolva, akik nem számítanak. A romboláspornó meglehetősen kiéheztetett rajongói végre jóllakhatnak - mert gondoljatok bele, mostanában sem Michael Bay, sem Zack Snyder nem túl aktív nagy formátumú, nagy vászonra álmodott filmek terén -, akik viszont már kezdik unni a szuperhősködést, azok ne ettől a filmtől várják a megváltást.

Még szerencse, hogy a konstanssá váló rombolásba némi basic humor is beszivárog: az előbb említett deszkás MacGuffin ugyanis próbál ráerőltetni néhány szuperhősklisét emberünkre, például hogy lőjön el néhány beszólást, mielőtt kicsinálná az ellenfeleit, amiről Adam rendre elfeledkezik, vagy mire kimondaná, nos... már kicsinálta az ellenfelét. És ugyan a film cselekménye tényleg elképesztően egyszerű, talán pont emiatt nem lehet nagyon belekötni, mivel annyira egy dologra fókuszál, hogy ebbe nagyon nem férnek bele narratív butaságok. Kár, hogy a tényleg látványos megvalósítás ellenére az utolsó harmadra már kifogy belőle a nafta - pont mikor beköszön végre a megjelenésében és szándékaiban is meglehetősen gyengén muzsikáló igazi főgonosz, hogy még hangosabb legyen az addig is harsogó üsd-vágd. A rendező ráadásul ezekben a pillanatokban próbál némi drámát is hozni a cselekménybe, ami valódi alapozás híján meglehetősen kényelmetlennek hat.

A Black Adam a lehető legjobbkor érkezik a mozikba, és valószínűleg viharos sikert is fog aratni, de néhány év múlva már nem biztos, hogy bárki is emlékezni fog rá, mert hiába hangoztatják azt a narratívát - főleg persze Johnson -, hogy a címszereplő központi figura lehet a sokadszor átformált DCEU-ban, sajna messze nem annyira érdekes, hogy azzá váljon. Leginkább csak egy kidobónak tudnánk őt elképzelni az Igazság Ligája privát buliján.

---

A Black Adam (16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2022. október 20-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.