Nem éppen biztató hírek érkeztek a következő BioShock-játék állapotával kapcsolatban

Ez sem mostanában fog elkészülni

Nem éppen biztató hírek érkeztek a következő BioShock-játék állapotával kapcsolatban - BioShock: Infinite

2013-ban jelent meg az utolsó BioShock, ami az Infinite alcímet viselte, de még mindig nem jelent meg a folytatása, amit már évekkel ezelőtt bejelentettek. A hírek szerint Ken Levine, a széria atyja nélkül nehezen áll össze a játék, és ezt most alátámasztani látszik, hogy a fejlesztő Cloud Chamber még most keres munkatársakat körülbelül 30 fontos pozícióba.

A stúdió egyik munkatársa jelezte a LinkedInen, hogy felpörgetik a toborzást. A stúdió honlapján pedig látni is lehet, hogy többek között keresnek mindenféle művészeket, animátorokat, modellezőket, dizájnereket, mérnököket, programozót, producereket és vezető írót is. Ez alapján nagyon nem úgy tűnik, hogy jól állnak a játékkal, tavaly volt is egy szivárgás, mely szerint a játék fejlesztési pokolban ragadt, 2022 nyarán pedig már negyedszer kezdték elölről a fejlesztését.

Most már egészen biztosnak tűnik, hogy Ken Levine új játékát, a Judast előbb meg fogjuk kapni, mint a BioShock következő részét. Ez könnyen lehet, hogy csillapítani fogja Rapture és Columbia rajongóinak az étvágyát, mert az eddigi információk alapján erősen emlékeztet Levine korábbi műveire. A Judas jelenleg úgy néz ki, hogy 2025 áprilisáig jelenhet meg.

Közben egy BioShock-film is készülőben van, bár erről már jó ideje nem beszéltek a készítői.

Forrás: Wccftech

További cikkek a témában

BioShock: Infinite

Irrational Games | 2013. március 26.
  • Platform
Kommentek