VISSZATEKINTŐ: 40 éves a Beverly Hills-i zsaru, ami szupersztárt csinált Eddie Murphyből
Akár filmkatasztrófa is lehetett volna ebből
Július 3-tól megtekinthető a Netflixen a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley, amelyben Eddie Murphy hosszú idő után visszatér ikonikus szerepéhez, amit a 40 évvel ezelőtt bemutatott klasszikus első részben játszott el első ízben. A laza, humoros és akciódús haverzsarufilmek a nyolcvanas években élték virágkorukat, élen a Halálos fegyverrel és a 48 órával, ami Eddie Murphy filmes karrierjét is megalapozta, a színészből pedig a Beverly Hills-i zsaru csinált szupersztárt. Igaz, a szereplése közel sem volt biztos, sőt ez a klasszikus kifejezetten nehezen készült el többek között azért, mert Sylvester Stallone beleköpött a levesbe. Ezt az izgalmas, olykor a filmhez méltó módon vicces gyártástörténetet tekintjük át cikkünkben.
A neve Axel, de még nem Foley – Az ötlet
Megoszlanak a vélemények arról, hogy kitől származik az ötlet. A projekt mögött Don Simpson és Jerry Bruckheimer sztárproducerek állnak, akiknek a Top Gunt is köszönhetjük. Cégük a Paramounttal működött együtt, tulajdonképpen a stúdió egyfajta "leányvállalata" volt. A gyakran nagyotmondó Simpson állítása szerint tőle származik az eredeti ötlet, miszerint egy zsarut áthelyeznek East L.A-ből Beverly Hillsbe, ebben az új közegben kell feltalálnia magát. Az más lapra tartozik, hogy ez mennyire lehetséges, mert közigazgatási szempontból két különböző városról van szó.
Más véleménye volt erről Michael Eisnernek, a Paramount és a Disney egykori fejesének, aki szerint az ő kútfőjéből, kellemetlen élményéből ered a sztori. Az anekdota szerint egy rozoga kocsival hajtott túlságosan is gyorsan a Los Angeles-i autópályán, így egy rendőr megállította és megbírságolta őt. Eisner azt belátta, hogy szabályt sértett, de szerinte a törvényszolga indokolatlanul lekezelő volt vele szemben, ennek oka pedig a stúdióvezető szerint az autója állapota volt, úgyhogy később vett is egy Mercedest. Ez a motívum pedig benne is van a filmben, hiszen Eddie Murphy hőse egy csotrogánnyal érkezik a lepukkant Detroitból a gazdag Beverly Hillsbe. Úgyhogy egyezzünk ki abban, hogy Eisner és Simpson egyaránt ötletgazdák!
Persze nem a producer és a stúdióvezető, hanem Danilo Bach vette kezelésbe a forgatókönyvet a hetvenes évek második felében, majd néhány revízió után 1981-ben Beverly Drive címmel elő is adta Simpsonnak. Ebben Axel Foley helyett Elly Axel a főhős, aki Pittsburgh-ből utazik Beverly Hillsbe, hogy felkutassa barátja gyilkosait. Ez a történetváz meg is maradt, de sok minden változott a kész filmig. Ez a "sok minden" pedig a humor, ugyanis Bach egy szimpla akciófilmet írt, holott a producerek vígjátékot akartak. Egy darabig parkolópályára is került a projekt, főleg, hogy Simpson és Bruckheimer sikerfilmjükkel, a Flashdance-szel voltak elfoglalva. Ennek bemutatását követően vették elő újra a Beverly Hills-i zsarut.
Sly Kobrát akar – A tragikomikus forgatókönyv-fejlesztés
A Bachhoz hasonlóan kezdőnek számító Daniel Petrie Jr-t kérték fel, hogy vegye kezelésbe a sztorit. Petrie sok kutatást végzett a szkript megírása előtt, így rengeteg rendőrrel beszélgetett, akik még a legmorbidabb helyzetek közepette is csupa vicces szituációba kerültek, tehát adta magát a zsaruvígjáték. Az alkotó humorral töltötte fel a történetet, amelyben Axel Elly detroiti, tehát Keletről jött nyomozó Beverly Hillsben szembesül azzal, hogy mennyire más világba csöppent a gyilkossági ügy közepette.
Ez a verzió már jobban tetszett Simpsonéknak, így el is indult a színészek keresése. Első körben az akkoriban feltörekvő sztárt, Mickey Rourke-ot szerették volna megnyerni Axel szerepére, sőt már egy szerződést is aláírattak vele. Csakhogy túl sok időt emésztett fel a forgatókönyv fejlesztése és a gyártás előkészítése, Rourke-nak pedig elege lett, más projekt után nézett.
A producerek valamiért úgy gondolták, ez egy Martin Scorsese-film is lehetne, úgyhogy felkérték a rendezőt, de az nem látott fantáziát a sztoriban, szerinte ez nagyjából a 14 évvel korábban bemutatott Clint Eastwoodos zsaruvígjáték, a Coogan blöffje egy verziója. A Piszkos Harry egyfajta előzményének is tartott filmben Eastwood egy arizonai szertelen rendőrt játszik, akinek New Yorkba kell utaznia, hogy visszaszállítson egy bűnözőt.
Scorsese után David Cronenberg is visszautasította az ajánlatot. Sylvester Stallone már kötélnek állt: bár nem tetszett neki az akcióvígjáték koncepciója, de hajlandó volt átírni a forgatókönyvet, hiszen ebben a Rocky és a Rambo kapcsán már volt tapasztalata, hát még jókora egója. Sly kigyomlálta a humort a sztoriból, hősét, akit természetesen ő játszott volna, átnevezte Axel Cobrettinek, balga módon pedig a később Judge Reinhold által megformált naiv és jópofa Billyt kinyírta volna a cselekmény közepén. Stallone a sztorit telepakolta nagyszabású akciójelenetekkel, állítása szerint a filmje a Ryan közlegény megmentésének a bombasztikus normandiai nyitójelenetével vetekedett volna, a nagy leszámolás során pedig Axel egy Lamborghiniben menekült volna a tehervonatot vezető gonosztevő elől.
A producerek ettől persze alaposan leizzadtak, hiszen átlátták, mennyire sok pénzt emésztett volna fel Sly verziója. Mivel a sztár ekkor még ódzkodott a vígjátékoktól, Simpsonék meg inkább efelé hajlottak, nagy nehezen, de elváltak az útjaik. A droggal üzletelő antagonistát játszó Steven Berkoff azt állította, Stallone-nak inkább az a narancslé nem tetszett, amellyel feltöltötték volna a lakókocsiját a forgatás alatt, de ez azért elég rosszindulatú vádnak tűnik. Az is egy anekdota, hogy Simpson egy erekciót fokozó svájci kísérleti injekciós programmal vette rá a színészt, hogy eltávolodjon végre a produkciótól. Biztos, ami biztos, Sly az ötleteit az 1986-os kultklasszikusában, a Kobrában hasznosította.
Miután Simpsonék megszabadultak Stallone-tól, a később a Top Gunon is dolgozó Charles Prosert kérték fel, hogy vezesse vissza a színész által eltérített történetet az eredeti medrébe. A producerek megkeresték az akkoriban már humoristaként befutott, filmsztárként még inkább a szárnyait bontogató Eddie Murphyt a főszereppel. Murphynek tetszett a dolog olyannyira, hogy még a Szellemirtókról is lemondott ezért a filmért.
Mivel a forgatókönyv közel sem végleges változata éppen a forgatás napjára készült el, sőt még utána is módosítgattak rajta, így az alkotók megengedték Murphynek, hogy improvizáljon: olykor akár nemcsak dialógusokat, hanem egész jeleneteket is. Ez túl jól is sikerült, főleg, ha a színész tőle amúgy szokatlan módon bekávézott és még inkább felpörgött. Túl jól sikerült, mert rengeteg felvétel mehetett a kukába, mivel a színész megnevettette kollégáit, akik akkor is röhögtek, amikor nem szabadot volna. Ha megfigyeljük, Reinhold és a társát, Taggartot játszó John Ashton kínkeserves küzdelmet vív a nevetéssel, ez utóbbi egy ponton a szemeit masszírozza abban a jelenetben, amelyben a sztriptízbáros látogatás után Axel megpróbálja kimenteni a két lúzer zsarut a felettesük előtt. Az aggasztotta az alkotókat, hogy Murphy rasszista poénokat is beleszőtt a szövegelésébe, így az a bizonyos "n" betűs szó is elhagyja a száját. Ám a humor működött, úgyhogy inkább bevállalták a rizikós részeket.
Nagy nehezen meglett a rendező is. Martin Brest, a közkedvelt Éjszakai rohanás későbbi direktora vállalta a feladatot. Brest ekkoriban még kezdő volt, sőt éppen a még el sem indult karrierjét temette, amikor Simpson és Bruckheimer megcsörgették a telefonját. Ugyanis a direktor a Háborús játékok, egy hidegháborús sci-fi thriller rendezői székében ülve törhetett volna be Hollywoodba, ám pechére a producerrel úgy összerúgták a port, hogy szűk két hét forgatást követően Brest lapátra került. Ez nyilvánvalóan megtörte lelkileg az alkotót, így csak Bruckheimer kitartásának volt köszönhető, hogy a rendező végül feldobjon egy érmét és attól tegye függővé, hogy bevállalja-e a Beverly Hills-i zsarut. Bevállalta, és miután a film sikeres lett, bekereteztette a szerencsehozó negyeddollárost.
Beverly Hillsben nem könnyű bejutni a rendőrségre – A forgatás
Az 1984 májusától júliusáig tartó forgatás főleg eredeti helyszíneken zajlott. Ez nem mindig jött össze, mert Beverly Hillsben tényleg nehéz volt bejutni a rendőrségre, azaz Bresték nem kaptak engedélyt. Így a rendező eldöntötte, hogy ha már a Háborús játékokhoz nem tudta felhasználni az egyik díszlettervét, akkor a Beverly Hills-i zsarunál ezt meglépi. Vagyis a csapat megépítette a város rendőrpalotájának a belsejét, ahogyan azt a direktor elképzelte: egy letisztult, elegáns helyként, ahol nem is törvényszolgák dolgoznak, hanem a "gazdagok privát biztonsági őrei". És ha ez a mizéria nem lett volna elég, akkor ennek tetejébe a városvezetés megtiltotta, hogy 22:30 után bármit is forgasson a stáb, így sok jelenetet Pasadenában vettek fel.
Detroitban kooperatívabbak voltak a rendőrök, sőt Brestet egy szolgálaton kívüli zsaru vezette körbe a városban, ám bizonyos veszélyesnek tartott helyekre nem volt hajlandó betenni a lábát. Így a direktor és társai saját felelősségükre kutattak tovább. Egy detektív viszont nem cicázott, a producereket simán magával vitte egy gyilkosság helyszínére. Ez amúgy a Mumford High School nevű iskola közelében történt, és az intézménynek volt egy egyenpólója, amelyre felfigyelt a stáb, Murphy hőse ezt viseli a cselekmény során. A film sikerét követően persze minden rajongó ilyet akart magának, úgyhogy megbombázták a sulit rendelésekkel.
Szívott a stáb egyéb helyszíneken is. A gonosztevő irodáját például egy építés alatt álló toronyban képezték ki, mert Brest úgy vélte, az ablakból gyönyörű a kilátás Los Angelesre. Igen ám, de éppen a forgatás napján jókora szmogfelhő borította be a várost, így alig látszott valami. Szóval inkább lehúzták a redőnyt. Triviális hülyeségnek tűnik, de egyszerűen nem tudták beiktatni azt a szimpla passzázsjelenetet a rendes forgatásba, amelyben Murphy gyalogol Beverly Hills utcáján, így Los Angelesben vették fel ebédszünetben egy lepusztult városrészen, amelyet néhány drága kocsival és mozgatható növénnyel próbáltak "Beverly Hillsesebbé" varázsolni.
Brestnek ez volt az első nagy projektje, akciófilmekben így pláne nem volt tapasztalata, ezért még az egyszerű jelenetekkel is az idegbaj határáig elszöszölt. Roppant stresszes nap volt számára, amikor a sztriptízbári epizód utáni magyarázkodós képsort kellett leforgatni a rendőrségen. Meleg is volt, a bágyadtságát kávéval kompenzáló és ezért felpörgő Murphy miatt mindenki elröhögte a felvételeket, ráadásul limitált idő állt csak rendelkezésre a szűkös időbeosztás okán. Úgyhogy Brest már a stúdiót hívogatta, hogy neki ez nem fog menni egy nap alatt, és állítása szerint 24 órán belül hét doboz cigit szívott el, annyira feszült volt.
Ugyanígy görcsölt a végső leszámolásnál is az azt felvezető, szintén egyszerűnek látszó lopakodós jelenetnél, amelyben Axel és társai beszivárognak a gonosztevő birtokára. Brest elveszett a részletekben, azon idegeskedett, hogy jók-e a kameraszögek, amelyeket kigondolt, variálta a dolgokat, illetve bevallása szerint tudat alatt csak húzta az időt, mert félt attól, hogy megy-e majd neki az akciórendezés.
A direktor sokat kínlódott azzal a jelenettel is még a bevezető részben, amelyben Axel és a James Russo által játszott haverja, akit a Beverly Hills-i gonosztevő ölet meg, biliárdoznak és iszogatnak egy bárban. Ezt még nem is volt olyan nehéz leforgatni, de a tesztközönségnek nem tetszett, sőt a nézők kinevették a "brománcot", ami kibontakozik a két férfi között. Márpedig ezt az alkotók nem viccesnek szánták, így akarták megalapozni a főhős érzelmi motivációját, ami Beverly Hillsbe hajtja őt. Úgyhogy Brest hallani sem akart arról, hogy teljesen kivágják, inkább elszöszmötölt azzal, hogy lecsupaszítsa, képkockáról képkocára fazonírozza az utómunka során.
Jellemző volt a limitált idővel és költségvetéssel sújtott produkcióra az is, hogy az egyik legemlékezetesebb helyzetkomikumot le kellett egyszerűsíteni. A vonatkozó jelenetsorban Billy és Taggart a felettesük utasítására követik Axelt mindenhová, aki a luxushotelnél egyrészt a kocsijukhoz hozatott kajával akarja leszerelni a nem kívánt társait, másrészt szerez pár banánt, amelyekkel eltömíti Billyék járgányának a kipufogóját. Bresték eredeti terve az volt, hogy Axel krumplit csen a konyháról, de ez túl bonyolult és költséges lett volna, így egyszerűsítettek a szekvencián.
Ez a film javára vált, az viszont nem, hogy túl szimplán oldották meg a jelenetet, amelyben a gonosztevő verőemberei Detroitban leütik Axelt, majd megölik a haverját a kocsmázásukat követően. Brest is elismerte, hogy kellett volna még egy–két snitt arról, hogy a főhős eszméletlenné vált, mert így, a kép szélére komponált Foley-val kissé érthetetlen, hová tűnt, miért nem próbálta megvédeni a barátját. Ha pislogunk a Beverly Hills-i zsaru ezen képsorának a nézése közben, akkor lehet, tényleg szem elől tévesztjük ezt az "apróságot".
A filmnek van pár jellegzetes zenéje is. Az egyik a Nasty Girl című szám, amelyet a sztriptízbárban hallhatunk. Ezt a Mouse becenévre hallgató táncosnő ajánlotta, akit felkértek a kérdéses epizódhoz, és amúgy ő a valóságban is erre táncolt a fellépései során. De ennél sokkal fontosabb az Axel F című szám, ami mára legendássá vált, rengetegen megidézték és feldolgozták, még a Crazy Frog nevű virtuális "technós béka" is ropja erre a táncot.
Igen, az Axel F pontosan az a minimalista, elektronikus szintetizátorzene, ami már ott is szól a fejünkben, ahogy elolvassuk a Beverly Hills-i zsaru címét vagy meglátjuk Eddie Murphy vigyorgó hősét. Ez Harold Faltermeyer német zeneszerző műve, aki öt hangszer segítségével alkotta meg a nem sokkal a filmbemutató után a slágerlisták élére tört alkotást, amelyhez még klip is készült, benne Faltermeyerrel. A producereknek és a rendezőnek azért kellett egy kis idő ahhoz, hogy megszeressék, eleinte nem voltak elájulva a szerzeménytől, de később az ő fülüket is rabul ejtette.
Egyébként ezt eredetileg csak "Banán a kipufogóban téma"-ként emlegették, mivel ahhoz a geghez komponálta Faltermeyer, ám végül Bresték főtémává érlelték, így különböző variációit és kiemelt részleteit hallhatjuk a cselekmény során. Az Axel F sláger lett és az iskolákban is felbolydulást keltett, mivel éppen akkoriban dobták piacra a Casio PT-80-at, a mini szintetizátort, amikor a Beverly Hills-i zsaru videókazettán kijött. A gyerekek ezzel az eszközzel próbálták reprodukálni a film főtémáját, még szünetekben is ezt játszották, amivel a tanárok agyára mentek.
Ez aztán egy gyönyörű barátság kezdete! – Fogadtatás és utóélet
A Beverly Hills-i zsarut 1984. december 5-én mutatták be az USA-ban első körben több mint 1500 nagyvásznon, majd később, először az R-besorolású filmek történelme során megkapta a 2000+ nagyvásznat is. Martin Brest akcióvígjátéka pedig nem csak ezen a fronton döntött vagy állított fel rekordot. A 15,2M$-os első hétvégi bevételével a legjobb amerikai premiert produkálta a 17 éven felülieknek szóló filmek körében, igaz, nemsokára a Rambo 2. rálicitált 20,2M$-ral.
A Beverly Hills-i zsaru 13 héten keresztül uralta a top 10-es listát Észak-Amerikában, végül globálisan 316,3M$-t hozott a konyhára 13M$ büdzséjével szemben, így minden idők egyik legsikeresebb R-kategóriás filmje lett. Ha csak az észak-amerikai teljesítményét nézzük, akkor a Mátrix: Újratöltvéig nem talált kihívóra a felnőtt besorolású alkotások között 234,8M$ tengerentúli összbevételével. Később a másodlagos platformokon, így videókazettán is nagyot ment.
A Beverly Hills-i zsarut dicsérték a kritikusok a humora és az akciójelenetei miatt, a filmhez készült zenét pedig Grammyvel jutalmazták. Brest műve még Oscar-jelölést is kapott a forgatókönyvéért, Eddie Murphyt pedig Golden Globe-ra terjesztették fel. Igaz, a színész ezt nem váltotta díjra, de ez volt a legkevesebb, hiszen az akcióvígjáték világsztárt csinált belőle, neve összeforrott Axel Foley-éval, akit például az Empire magazin minden idők egyik legjobb filmes hősévé választott. Úgyhogy nemcsak két, kevésbé erős folytatás készült, hanem Murphy leforgathatta más klasszikusait is, mint például az Amerikába jöttemet. A Beverly Hills-i zsaru tévésorozatból viszont nem lett semmi, hiába kapott pozitív visszajelzéseket a 2013-ban Barry Sonnenfeld által rendezett pilotja.
A Beverly Hills-i zsaru mai szemmel is roppant szórakoztató haverzsarufilm annak ellenére, hogy ha végiggondoljuk a sztoriját, az bizony papírvékony a sablonos gonosztevővel, a már a korban is eléggé elcsépelt témának számító drogbiznisszel és egy John Wickhez képest jóindulattal is átlagosnak nevezhető lövöldözéseivel. Az Axel F és a sok külső, na meg a parádés rendezés viszont remek hangulatot kölcsönöz a filmnek, amelyből csak úgy árad az esszenciális nyolcvanas évek-életérzés. A színészek pedig örökzölddé emelik ezt az alkotást. Eddie Murphy, Judge Reinhold és John Ashton triója fenomenális, abszolút működik köztük a kémia, roppant szerencsésen alakult, hogy ők hárman összejöttek ebben a sztoriban. Így már csak miattuk is volt értelme elkészíteni a netflixes negyedik részt, de még inkább van értelme újranézni az elsőt.
A cikkhez felhasznált elsődleges források: IMDb, Wikipedia, Eighties Kids.
