A hetedik szezonnal vége a Battlefield 2042 pályafutásának, közben az EA egy újabb csapatát állította rá a franchise gondozására

Egyelőre ennyi volt

A hetedik szezonnal vége a Battlefield 2042 pályafutásának, közben az EA egy újabb csapatát állította rá a franchise gondozására

Hiába tartozik egy közkedvelt franchise-hoz, a Battlefield 2042 gyengén rajtolt, majd később a folytatásban sem sikerült az élre, a népszerű kompetitív lövöldéke közé törnie, és nem is kérdés, hogy csúnyán lemaradt a Call of Duty mögött. Ennek ellenére a DICE és az EA nem engedte el a játék kezét, katonásan hozták az új tartalmakat, nemrég meg is jelent a hetedik, Turning Point nevet viselő szezon, amiről időközben kiderült, hogy egyben a játék utolsó szezonja is.

Ezt egy terjedelmesebb posztban jelentette be a Battlefieldet felügyelő Byron Beede, aki arra is emlékeztett minket arra, hogy a Turning Pointtal egyebek mellett bekerült a játékba egy új chilei térkép és több friss fegyver. Másrészt felfedte, hogy a jelenlegi szezon után ugyanúgy folytatják a Battlefield 2042 támogatását, lesznek kisebb játékbeli újdonságok, de nagyobb méretű tartalmi frissítésekre már nem érdemes számítani. Lesz viszont helyette más, aminek örülhetnek majd a széria kedvelői.

Ugyanebből a posztból derült ki ugyanis, hogy időközben a Star Wars: Squadrons és a Dead Space remake mögött álló, szintén az EA ernyője alatt ügyködő Motive Studio csatlakozott a Battlefieldet gondozó csapatok sorához, így a DICE, a Criterion és a Ripple Effect mellett már ők is azon fognak dolgozni, hogy egymáshoz kapcsolódó egy- és többjátékos élményekkel bővítsék az FPS univerzumát. Az nem derült ki, hogy a fősodor következő epizódján dolgoznak-e majd, esetleg egy egész spin-offot kaptak, de ez a lépés is azt bizonyítja, hogy az Electronic Arts már gőzerővel készül a következő Battlefield-játék megjelenésére.

Beede elmondta, hogy habár élvezték a friss tartalmak gyártását, amikre nem mellesleg büszkék, most már muszáj a jövőre koncentrálniuk. Ehhez pedig szükség van az extra erőforrásokra, mivel az a terv, hogy a későbbiekben még jobban kihasználják a Battlefield kasztalapú csapatjátékát és a szériára jellemző grandiózus csaták élményét. Kíváncsian várjuk, mit fog jelenteni ez a gyakorlatban.

További cikkek a témában

Battlefield 2042

DICE (Digital Illusions CE) | 2021. november 19.
Kommentek