Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk - Kritika

A Mindörökké rosszfiúk olyan, mint egy balul elsült időutazás. Minden tekintetben megidézi a 90-es éveket: szédületes, mennyire ódivatú ez a film, ugyanakkor valami nem stimmel vele, és nem csupán az, hogy Will Smith lomhább lett, Martin Lawrence pedig protézisek nélkül is hozza a Gagyi Mami-formát, mert hát ennyi idősen nem várhatjuk el tőlük, hogy csúcsformában legyenek, ráadásul az öregedés még poénforrásnak sem utolsó a filmben. Nem, itt valami más hiányzik, egészen pontosan két dolog: egyrészt az a nosztalgikus, örömteli érzés, hogy igen, de jó, hogy ezek visszatértek, másrészt - és ezt nem gondoltuk, hogy valaha leírjuk - Michael Bay szelleme.

Na, de menjünk sorban! Mind Smith-nek, mind pedig Lawrence-nek szüksége volt már egy igazi sikerfilmre. Mikor Smith 2008-ban négy éves szünetre ment, még ő volt a világ egyik legnagyobb sztárja, de mire visszatért, a sztárkultúra megszűnt létezni, és ezt ő is rendesen megszenvedte. Az elmúlt években ugyan leszállított néhány sikerfilmet, de sem az Öngyilkos Osztag, sem pedig az Aladdin nem miatta lett közönségkedvenc. Lawrence még ennél is kétségbeejtőbb helyzetben volt: utoljára 9 éve láthattuk moziban, méghozzá a már említett Gagyi mami-franchise harmadik felvonásában, amire biztosan nem lehet túl büszke. Az elmúlt években megpróbálkozott egy mindössze egy évadot megélt sorozattal és a karrierjét elindító standuphoz is visszatért, de ez utóbbi sem volt hosszú életű.

Kellett a duónak a Bad Boys, mint egy falat kenyér, csak a stúdió nem volt benne biztos, hogy a világnak is szüksége van-e a Rosszfiúk visszatérésére: ezt bizonyítja, hogy Lawrence még 2013-ban jelentette be a folytatást, ami aztán jó sokat halasztódott, egy időben úgy volt, hogy két film készül egyszerre, később meg úgy, hogy egy se, aztán végül csak összejött a dolog - csak immáron az első két filmet dirigáló Michael Bay közreműködése nélkül. És sajnos a film minden képkockáján ott érezhető az erőlködés, ráadásul a kamera mindkét oldalán.

Smith és Lawrence a múltra kacsingatva és jelenlegi fizikai állapotukra utalgatva próbálják elhitetni velünk, hogy párosuknak van még keresnivalója a vásznon, de kicsit úgy festenek, mintha évtizedek óta házastársak lennének, már jó ideje ráuntak egymásra, és csak azért vannak együtt, mert hát mindig is együtt voltak. Harsányan, de fáradtan ugratják egymást, mintha csak a kötelező köröket futnák: hiányzik már belőlük az a politikailag teljesen inkorrekt pofátlanság, ami sokak kedvencévé tette őket anno.

Ehhez Michael Bay kellett volna - és hiába próbálja az ő stílusát mímelni Adil El Arbi és Bilall Falah rendezőpárosa, kiknek neve leginkább a Fehér hó című HBO-sorozatról lehet ismerős, a "Bayhem" visszaadásához nem elég csak színes szűrőkkel, szapora vágással, túlvezérelt hangeffektusokkal és körsvenkekkel dolgozni: tehetség, maximalizmus és pénz is kell, sok-sok pénz. Az utóbbi hiányát lehet kreativitással kompenzálni, és ugyan a Mindörökké rosszfiúkban akad néhány ötletes akciófilmes megoldás, összességében az akció csak egy zavaros massza, amelyből hiányzik az egyéniség és a spiritusz. Van helyette CGI-tűz, meg olyan bunyók, melyek során nem mindig tudod, hogy épp ki ver kicsodát.

Gondoljuk, nektek is feltűnt, hogy az előzetesek semmit sem mutattak a film ellenlábasaiból, és ez nem véletlen: egyszerűen nem volt mit. A forgatókönyv ugyan rájuk erőszakol egy abszurd fordulatot, de még ez sem menti meg őket a totális érdektelenségtől - az egyikük a film legjavát telefonálással, vudu-átkok szórásával és egy erkélyen történő ácsorgással tölti (többnyire ezt a három tevékenységet egyszerre űzve), a másik pedig pillanatok alatt keresztülgyalogol mindenkin, hogy aztán hat hónapra eltűnjön hirtelen - csak mert a forgatókönyv ezt kívánja tőle.

Összességében mégsem lehet úgy igazán haragudni erre a filmre: maradisága igazából kiemeli a mostani produkciók közül, béna és nyomdafestéket nem tűrő beszólásaira előbb vagy utóbb ráhangolódik az agy, és az sem árt neki, hogy vérontás tekintetében ugyan rámegy az R-besorolásra, de azért nem öncélúan. Kár, hogy már a vetítés másnapjára sem maradt belőle egyetlen olyan momentum vagy poén, amire úgy igazán érdemes visszaemlékezni. Persze, a Bad Boys soha nem is akart igazán emlékezetes lenni, de Bay szélsőségei és a Smith-Lawrence páros összhangja mégis azzá tette ezeket a filmeket - no, ez az, ami ebből a harmadik részből hiányzik.