Avatar: A víz útja - Kritika

Kritikánk SPOILERMENTES.

---

James Cameron nem egyszerűen filmrendező, hanem egy filmforradalmár, aki nem szimplán alakítja a trendeket, hanem teremti őket. Bámulatosan nagy vászonra festi fel a történeteit és miközben képei univerzálisan befogadhatóak, a használt színek szinte mindig olyanok, melyeket nem láthattunk még korábban. Két rendezése között most telt el a legtöbb idő, szóval az a minimum, hogy megalkotta magnum opuszát, nem igaz? Bizonyos tekintetben így történt.

Bő egy évtized telt el az Avatar eseményei óta. Neytiri (Zoe Saldana) és Jake Sully (Sam Worthington) családot alapítottak a Pandorán: három vér szerinti és két fogadott gyermekük van. Neteyam a legidősebb fiú, akinek az a feladata, hogy felügyelje az öccsét, Lo'akot, aki viszont hajlamos újra meg újra bajba keveredni, míg Tuk a legkisebb gyermek, aki az ártatlanságot testesíti meg. Kiri (Sigourney Weaver) különcnek tartja magát, már csak azért is, mert ő valójában Dr. Grace Augistine leszármazottja, Gekko pedig egy árva emberkölyök, aki kvázi hozzácsapódott a Sullyékhoz. Hetesük csodálatos harmóniában él a természettel, ahogy az Pandorán megszokott, ám egyszer csak az Égemberek visszatérnek, hogy ismét meghódítsák a paradicsomot, és ezúttal akkora erőt hoztak magukkal, hogy Sully és a famíliája kénytelen menekülőre fogni. A vizek népénél találnak menedéket, ahol meg kell tanulniuk beilleszkedni, de az emberek között ott van Quaritch ezredes is, immáron avatarként, akit személyes indítékok irányítanak, így addig nem pihen, amíg be nem teljesítheti bosszúját.

Most gondolhatnátok azt, hogy rengeteg mindent elárultunk a történetről, de csupán csak a régi és új szereplőket helyeztük el egy óriási sakktáblán, A víz útja ugyanis nagyon sűrű, nagyon eseménydús film, amely már csak azért sem engedheti meg magának, hogy sokat időzzön a semmittevéssel, mert tényleg számos új karaktert mozgat - meg régieket is új köntösben -, akiket aztán igyekszik is gondolatokkal, vágyakkal, azaz mindent összevetve személyiséggel ellátni. Cameron bő három órát szán arra, hogy filmjének cselekménye és figurái kibontakozhassanak, de mint a legtöbb sokszereplős film esetében, így A víz útja sem tud, meg igazából nem is akar mindenkinek egyenlő figyelmet szentelni. Ennek az egyenlőtlenségnek talán pont az első film legemblematikusabb figurája, Neytiri látja kárát, aki ezúttal az aggódó és a haragos anya között ingázik. Ugyanakkor továbbra is Jake Sully a történet központi szereplője, aki a film bizonyos pontjain elképesztően nagy áldozatokat hoz, és ezek közül néhány csak jóval később csapódik le az emberben.

A legizgalmasabb karaktereket viszont a fiatalok között kell keresnünk. Köztük se mindegyik működik pazarul - a két fiútestvér például olyan, mint ugyanannak a figurának a két oldala, a csöppnyi Tuk pedig leginkább csak mosolyfakasztóan cuki, aki egy idő után kiszól a filmből, hogy nem igaz, hogy már megint ugyanaz történik vele! Igen, a sztoriban felfedezhető némi redundancia: tükrözi az első film bizonyos jeleneteit - Jake Sullynak például ezúttal is meg kell tanulnia új körülmények között élnie, csak ezúttal a családja is részt vesz a tanulási folyamatban -, de még A víz útja bizonyos történései is meg-megismétlődnek, ami azért nem olyan ügyes húzás egy 13 éven át érlelt történettől. Az pedig, hogy Cameron egyes szekvenciákban már a korábbi életművét tükrözi, az már inkább védjegy, mint ismétlés.

De ott van nekünk Kiri, ez a fantasztikus új karakter, akinek szinte minden pillanata szívbemarkolóan szép. Még a kirekesztettek között is kirekesztett, mégsem hajlandó erről akár egy pillanatra is tudomást venni, ugyanis a szívében ő áll a legközelebb Eywához, ami megtölti őt - ő pedig a vásznat. Mindezzel együtt egy csodálatos enigma, általa Cameronék behozzák a misztériumot abba a történetbe, amely korábban végig nyílt lapokkal játszott. És végső soron a fiúknak is sikerül kiszakadniuk a saját narratív mókuskerekükből, hogy új irányokba vigyék el a pandorai "kapcsolatteremtést".

Nézzenek oda, itt van egy film, amely megvalósítás tekintetében messze kitolja a határokat, és mégis hosszú percek óta egy szót sem ejtettünk a látványról. Hiába vannak hát benne margóra szorult karakterek és elslamposkodott narratív megoldások, azért mégis csak egy olyan történetet mesél el olyan figurák közreműködésével, akikre érdemes odafigyelni.

De nem könnyű, A víz útja ugyanis minden túlzás nélkül a legfantasztikusabban megvalósított film, amit valaha láthattunk. Világa, lényei, fizikája egyszerűen észbontó, és erre akkor döbbenhetünk rá csak igazán, amikor nem a fantázia szülöttjeivel szembesülünk, hanem amikor ezek a képzeletbeli lények olyan valós dolgokkal lépnek kapcsolatba, mint amilyen a levegő, a föld vagy a víz. Mert ezeket is mind CGI segítségével hívták életre. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire realisztikus az egész: ez a film megjelenítés tekintetében tényleg egy olyan, újabb lépcsőfok a moziban, amire még soha senki nem lépett korábban.

Érdemes hát A víz útját a lehető legnagyobb vásznon megtekinteni, hogy elmerülhessünk minden részletében, és ezúttal a HFR-től, azaz a High Frame Rate-től sem kell visszariadni: a megszokott 24 képkocka/másodperces vetítési módot megkétszerező, azaz másodpercenként 48 képkockát kínáló élmény a tíz évvel ezelőtti Hobbittal szemben ezúttal azért működik, mert míg Peter Jackson filmje szándékosan művi volt, addig Cameronék a realisztikus megjelenésre törekedtek, ezért aztán az Avatar folytatása tényleg úgy fest, mintha a vászon ablakot nyitna egy új világra. Igen, ehhez kell a 3D is.

Mindent összevetve az Avatar: A víz útja nem hibátlan film. Történetszövése sűrű, karakterei nincsenek egyensúlyban és a tetteik sem mindig indokoltak, ugyanakkor a film egy sokszereplős, izgalmas és mozgalmas történetet mesél el rengeteg új ötlettel, feszült akciójelenettel és olyan pazar látványvilággal, amitől lehet, hogy még pislogni is elfelejtesz majd. És mi másért mennénk a moziba, mint tágranyílt szemekkel rácsodálkozni a varázslatra.

---

Az Avatar: A víz útja (Avatar: The Way of Water, 16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2022. december 15-től látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.