Átjáróház - Kritika

Bejárat a szívedhez

KRITIKA: Átjáróház

Madarász Isti rendező kis pénzből álmodott nagyot, és ugyan az ambíciók helyenként túlnőttek a kereteken, az Átjáróház még így is különleges filmélmény.

Szellemek váróterme: Erről van szó

Krisztián (Bárnai Péter) és Ági (Rujder Vivien) karamboloznak bringáikkal. A találkozásból instant szerelem lesz, ám Krisztián lekési az első randit, Ági pedig ismét karambolozik, ezúttal azzal a busszal, amivel feldúltan elhagyja a helyszínt, és ezt a karambolt nem éli túl. Még szerencse, hogy Krisztián épp most kapott munkát: egy hullaház éjjeliőre lett, és ez nem akármilyen proszektúra, itt várakoznak ugyanis azok a halottak, akiknek befejezetlen ügyük van az élőkkel, és Krisztián feladata lesz az, hogy ezeket rendezze, hogy a holtak lelkei végre megpihenhessenek. Köztük tűnik fel Ági is, és Krisztián úgy dönt, hogy nem csal a lelkét menti meg a lánynak.

 

Csak a fantázia szabhat határt...: Ezért jó

Műfaját tekintve az Átjáróház egy romantikus sci-fi-fantasy, amiből éppenséggel a nemzetközi porondon sem lehet Dunát rekeszteni, nemhogy magyar viszonylatban, és az Átjáróház is azon produkciók egyike, amikkel meg lehet dönteni a magyar filmekkel szemben támasztott előítéleteket, a film ugyanis rendezés, fényképezés és vágás tekintetében is színvonalas alkotás, dinamikája frissítő, humora bájos (Galla Miklósnak minden pillanata arany), meglepően bőségesen adagolt látványtrükkjei pedig minimum kreatívak.

Persze, mit sem érne a szép tálalás, ha maga a főétel ízetlen lenne, de Bárnai Péter és Rujder Vivien gondoskodnak arról, hogy kettejük románca a maga esetlenségével és zavart tapogatózásával is magával ragadó legyen. A film fantáziadús és igen vaskos mitológiáját pedig nagyszerű karakterszínészek tolmácsolják úgy, hogy arra érdemes odafigyelni. Az Átjáróház számos helyszínen forgott, egy félig mesebeli Budapesten játszódik (figyeljétek például a Szabadság-hidat, ami eltér a miénktől), és magával ragadó, félelmetes tempót diktál, mégsem borul az egyensúly az akció, a romantikázás és a világépítés hármasában.

...meg a keretek: Ezért nem jó

Az Átjáróház jóval kisebb pénzből forgott, mint a hasonszőrű filmek szoktak a tengerentúlon, és sajnos esetenként ez meg is látszik a végterméken, főleg a címbeli átjáróházban ragadt holtak lelkeivel egy idő után végző Boncmesterrel (Kulka János) való összecsapások során: maga a karakter is némileg csalódást keltő, no nem a megjelenésében, hanem úgy általában a jellemében - csak egy arctalan rém, akinek zubbonyát igazából bárki is felvehette volna, a zseniális Kulka nem sokat ad hozzá a lényéhez.

A forgatókönyvön és a rendezésen helyenként érezhető, hogy ambícióban tovább nyúlt, mint ameddig a takaró ért, és ugyan az optimális játékidő elérése kedvéért sokat húzhattak a jelenetekből, és gyakorta élnek a montázs és a párhuzamos történetmesélés eszközével, a film világát talán jobban is meg lehetett volna alapozni, hogy ne tűnjön olyan sűrűnek és esetenként zavarba ejtőnek. És még így is akadt a filmben egy-két olyan szekvencia, amiből lehetett volna húzni, mert értjük, hogy a mesékben a főhősnek általában három próbát kell kiállnia, de film egyik kulcsmomentuma pont azért laposodik el kicsit, mert Krisztiánt jobb lett volna talán csak egy vagy két próba elé állítani.

Megéri a pénzét?

Feltétlenül. Az Átjáróház egy nagy szívvel és rengeteg kreativitással megvalósított fantasy, melynek központi párosa szerethető, világa izgalmas, tálalása pedig néhány pillanatában egyenesen ámulatba ejtő. Kár, hogy ambícióit nem mindig sikerül sem megvalósítani, sem maradéktalanul átadni, és míg van, ahol elférne pár plusz jelenet, máshol talán húzni lehetett volna a filmből. Ugyanakkor jelen sorok szerzőjének mindvégig a Csillagpor című Neil Gaiman-adaptáció járt a fejében, miközben csillogó szemmel nézte Bárnai Péter és Rujder Vivien életen és halálon is átívelő kalandjait, és mivel a Csillagpor az egyik legjobb romantikus fantasy az utóbbi évekből, ez bizony nem rossz fokmérő.


Az Átjáróház (16 éven aluliaknak nem ajánlott) 2022. december 8-tól látható a magyar mozikban. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

További cikkek a témában
Kommentek