A Hangya és a Darázs: Kvantumánia - Kritika
Kang: Kezdődik!
Egy felelőtlen kísérletet követően Scott Lang a teljes családjával a kvantumvilágban köt ki, amely igazából sok-sok élő-lélegző birodalomból áll, amely a mi univerzumunkon kívül létezik. Él itt viszont egy uralkodó, aki Janet Van Dyne-hoz (Michelle Pfeiffer) hasonlóan szintén véletlenül kötött ki ebben a szubatomikus világban, ugyanakkor vele szemben ő nem tudott kiszabadulni innen. Alig várja hát, hogy újra lássa a nőt, de nem azért, hogy meleg fogadtatásban részesítse.
A Marvel Moziverzum nehezen összeilleszthető elemekből álló negyedik fázisa lezárult, és míg a korábbi etapokban a Hangya-filmek csupán mellékzöngék voltak, az ötödik felvonást Scott Lang harmadik önálló produkciója hívatott berúgni. Az alkotók óriási téttel bíró kalandot ígértek, de hát nekik ez a dolguk annak érdekében, hogy a nézővel elhitessék, hogy ha kimarad, akkor lemarad. Igazat mondtak? Igen is meg nem is.
Tény, hogy a Kvantumánia mutatja be Kangot, az MCU három fázison átívelő multiverzum sagájának nagy főgonoszát, aki immáron nem csak egy hátrahagyott őr, akinek a Lokiban még az volt a feladata, hogy a Szent Idővonalat őrizze - ez a Kang már egy hódító, aki győzni és uralkodni akar, szóval egy klasszikus főgonosz, akit Jonathan Majors formál meg karizmatikusan. Kell is, hogy legyen súlya a megjelenésének, mert maga a karakter ebben a filmben még meglehetősen a levegőben lóg. Mondhatni, se színe, se bűze, ez pedig nagy hiba, hisz egy jó belépőnél nincs fontosabb, ám ha a gonoszod hol olyan tőmondatokban kommunikál, hogy "győzök" meg "öljétek meg!", hol pedig olyan homályos kijelentéseket tesz, hogy "az ember mindig az idő végére akar ugorni", akkor elég nehéz benne megkapaszkodni. Kang háttértörténete izgalmas és összetett, talán ebben a filmben is meg lehetett volna csillogtatni belőle valamit, hogy izgatottabban várd az újabb jelenését.
Viszont ha döcögősen is, de a film tényleg felvezeti Kangot, ugyanakkor az eseményeinek nagyját - tűnjenek bármennyire nagyívűnek - zárójelbe teszi az a tény, hogy a Kvantumánia egy olyan világban játszódik, melynek történései semmilyen hatással nincsenek a miénkre.
Sebaj, legalább izgalmasak azok a történések? Háááát, nem túlzottan. A forgatókönyv a menet közben kitalált folytatások nagy fegyverével él, azaz az egyik szereplőnek van egy titka, ami a korábbi részekben fel sem merült, és most sem akar róla beszélni, mert akkor a többiekkel együtt a néző is fel tudna készülni az eseményekre. Ezek pedig úgy túl szimplák lennének, ha nem burkolnák őket a visszatartott információk ködébe. Mert hát itt is van egy McGuffin, azaz egy olyan tárgy, amire valakinek mindenképp szüksége van ahhoz, hogy továbbléphessen jelenlegi helyzetéből, és ezért az eszközért hajkurásszák egymást a hőseink és antihőseink is.
Még szerencse, hogy mindezt egy varázslatos kreativitással elképzelt világban teszik, amit újszerű, nagy fantáziával megálmodott népek laknak be. Egy egészen sajátos univerzumot alkottak meg a Kvantumánia számára - kár, hogy az elképzelések megvalósítása helyenként meghaladta a kreatívok munkabírását vagy forrásait: a Hangya harmadik felvonása főleg az Avatar: A víz útja után tűnik óriási visszalépésnek, és gyakorta lehet az az érzésünk, hogy az emberi szereplők valójában zöld hátterek és teniszlabdák között próbáltak hiteles interakciót folytatni.
Ennek ellenére a cselekmény átélésén minden bizonnyal sokat segítene, ha a történések izgalmasak, fordulatosak és némileg váratlanok lennének, de a Rick és Mortyból érkező Jeff Loveness forgatókönyve ezen a téren sem erőlteti meg magát. Pontosabban a foglyul ejtős, menekülős szekvenciákra sokszor egy-egy elmélkedős, magyarázós és végső soron nehezen feltörhető dialógussal felel.
De még mindig jobb, mint amikor viccelődni próbál. Paul Rudd természetesen kihozza a maximumot az esetlen, de már jóval öntudatosabb figurájából, aki a lánya kedvéért azért brutálisan össze tudja kapni magát. Alapvetően neki köszönhetünk jó néhány szellemes pillanatot, mások viszont önkéntelenül lesznek viccesek, és sajnos közéjük tartozik M.O.D.O.K., aki már az abszurd külseje miatt sem vehető túl komolyan, de ha szerencsétlen nem úgy lenne megvalósítva és nem úgy viselkedne, mint egy húsz évvel ezelőttről hátramaradt smasszer karikatúrája, akkor akár még túl is lehetne lendülni kínos megjelenésén. De nem, csúfos bukás szegény, az egész MCU egyik legrettenetesebb figurája.
Mindent összevetve a film olyan, mint egy nagy és színes, de rendkívül üres Disney-matiné: az a fajta film, amely a harsány külsőségei mögé rejti sekélyes figuráit és történéseit. Lehet rá bámulni a moziban, de ha ilyen szintet fog képviselni a Marvel Moziverzum ötödik fázisa, akkor lassan elkezdhetjük kongatni a vészharangokat.
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia (Ant-Man and the Wasp: Quantumania, 12 éven aluliaknak nem ajánlott) 2023. február 16-tól látható a hazai mozik műsorán. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.
Pozitívum
- Paul Rudd megbízható, Jonathan Majors karizmatikus
- Nagy fantáziával megálmodott világ...
Negatívum
- ...melynek realizálása sajnos meghaladta a kreatívok lehetőségeit
- Lapos történet, lapos figurák
Végszó
A Kvantumánia kapcsán sokszor felmerült, hogy ez a film az MCU Star Warsa. Idegen lényeivel benépesített játékos világa ugyan külsőségeiben emlékeztet is George Lucas univerzumára, történéseiben és karaktereiben viszont közel se olyan magával ragadó, és sajnos sem fáziskezdésnek, sem pedig a következő nagy Marvel-gonosz bevezetésének nem elég emlékezetes.
