Hobbiként indult, egy parcellával kezdték, a magyar háztáji így hódítaná meg a külpiacokat is
Fotó: Sebestyén László
Zöld

Hobbiként indult, egy parcellával kezdték, a magyar háztáji így hódítaná meg a külpiacokat is

Lits Benedek
Lits Benedek
2024. jún 10. 6 perc olvasás

Hobbiként indította az „igazi” startupja mellett, de mára Balogh Petya mellett a McDonald’s-veterán Kercsmár Andrást is a befektetői között tudhatja. A franchise-ával már a külföldi piacokat nézegeti a Brancs-alapító Kövesdi Gábor, pedig eredetileg csak jótékonykodni akart.

Kövesdi Gáborral, a MyFarm alapítójával beszélgettünk.


Gábor neve a startup nyilvánosságban többnyire „a magyar Kickstarter” Brancsból ismert, amibe tavaly Csillag Péter, a Starschema társalapítója is beszállt, miután 13 milliárd forintért eladta az adatbányászattal foglalkozó cégét.

A Brancs volt mindig is a „biznisz”, a MyFarmot ezzel szemben egy közösségi-jótékonykodás fókuszú sztoriként indítottuk el 5-6 évvel ezelőtt.

– mesélte a Forbes.hu-nak Gábor, aki először édesapjának szeretett volna munkahelyet teremteni azzal, hogy előfizetéses rendszerben árult és szállított ki vegyszermentesen termelt zöldséget és gyümölcsöt.

Kövesi Gábor. Fotó: Stiller Ákos

A kosárközösség alapítója – annak ellenére, hogy főállású vállalkozó – csak tavaly kezdett el bizniszként tekinteni a MyFarmra. Ekkorra 5+1 MyFarm-kert működött országszerte, már kvázi franchise modellben.

Nem zöldséget adunk el

A MyFarm egy közösségi kert, a termék nem a zöldség, hanem a föld: egy parcella, amit a szezonra bérel az ember. A gazdák ezen a földön megtermelik a zöldséget, amit aztán heti vagy havi rendszerességgel kiszállít a cég. A modell előnyei

  • a szupermarketekhez képest egy tizede a termékek által megtett távolság és idő (szürettől az asztalig),
  • a termék vegyszermentes, bio,
  • a közvetítők hiánya miatt árelőnyhöz jut mindkét fél (a gazda és a vevő is);

de vannak hátrányai is:

  • szezonális termékeket szállít a cég, vagyis nem tudja a vevő előre, hogy pontosan mennyi és milyen zöldség lesz a kosárban,
  • a rossz időjárásban rejlő kockázatot is emiatt részben a vevő viseli.

Ezeken felül egy fontos előny még megjelenik a rendszerben, ez pedig a cashflow (pénzforgalom) kiegyensúlyozása:

már novembertől elő lehet fizetni a következő évi termésre, nyomott áron.

Ez a gazdáknak nagy segítség, mert tudnak előre számolni az eladásaikkal, a befolyt pénzből pedig meg tudják finanszírozni a termelés közben felmerülő költségeket.

Mautner Zsófi, a MyFarm nagykövete. Fotó: Sebestyén László

Mint kiderült, ez egy nagy biznisz

Az évek során egyre többen csatlakoztak Gáborékhoz, egyre jobban futott a MyFarm, a befektetők is elkezdték körbeudvarolni a céget. Az alapító szerint pénzt elég könnyen tudtak-tudnak szerezni, a cél tehát nem is a szigorúan vett pénzügyi befektetés, hanem a tudás és a szakmai segítség becsatornázása volt.

Balogh Petya volt az els��, kézenfekvő választás. Ő már egyszer rátette a bizalmát és a pénzét Gáborra és a Brancsra, most viszont meglépte azt, amit eddig még más startupperével nem:

beszállt Gábor második cégébe is.

Emel a téten és megfuttatja a közösségi kert ötletét is, immáron egy jól kidolgozott franchise modellben.

Ekkor jött a képbe a hazai franchise-veterán Kercsmár András, az első hazai, franchise-alapon működő McDonald’s tulajdonosa. Kercsmár nagy potenciált látott Gáborban, az ajánlatával nagyjából a Balogh Petya-féle STRT-vel egy időben kereste meg a MyFarmot. Szaktudására rászorult a csapat, így ő is befektethetett az épülő bizniszbe.

Kercsmár 2018-ben adta el érdekeltségeit a magyar Meki-piacon – egy évvel azelőtt, hogy a Market-vezér Scheer Sándor a NER részévé tette volna a teljes hazai gyorsétterem-láncot – azóta tanácsadóként és befektetőként mozog a franchise-világban.

Az üzletember közel 25 éves McDonald’s-os pályafutása alatt a McDonald’s Marketing Board Elnöke is volt, tapasztalatát becsatornázva a nemzetközi franchise kiépítése mellett a marketingben is segíti a MyFarm csapatát.

Nem családi vállalkozást építünk: a milliárdos forgalom a cél.

– osztotta meg nagyszabású terveit lapunkkal a befektető.

Gáborék a STRT inkubációs programjának végén még egy befektetői körből várnak ajánlatokat az üzlet felpörgetéséhez.

De hogyan?

Összeállt a csapat, a kellő tudás és hamarosan a tőke is. De hogyan lesz egy kosárközösségből nemzetközi sikersztori? És miért éri meg egyáltalán ekkorára skálázni a háztájizást?

„A cél nemzetközi piacra törni, ehhez egy modellváltáson túl kell esnie a cégnek. Jelenleg a gazdák szállítják ki a termékeiket, ezt fogja felváltani egy, a MyFarm franchise által biztosított logisztikai rendszer” – foglalja össze Gábor.

A skálázásnak és a franchise-modellnek további nagy előnye, hogy a gazdák közösen tudnak fellépni a beszállítókkal szemben, amivel a

magokat, a palántákat és a bio permetszereket akár féláron is beszerezhetik.

A fentiek mellett egy közös minőség-garancia is a program részét képezi, ami a vevők számára egy sokkal biztonságosabb előfizetési modellt kínál majd. Ezt a MyFarm a franchiserek termelés-technológiai fejlesztésével is megtámogatja majd.

A szupermarketek bevételeiből ökölszabály szerint 25 százalékot kap a gazdálkodó, jelenleg a MyFarm ennek a duplájáért szállít. Ennek ellenére eredményes a cég, sőt: a franchise-modellből következő további költségcsökkenés, a saját logisztika és a növekvő vevőbázis a jövőben tovább szélesítheti a MyFarm eredményességét.

A MyFarm valójában egy kétoldalú piactér. És mint piactér, felskálázva a leghatékonyabb.

A kereslet (vevők) oldaláról Szlovákia, Szlovénia és Ausztria jöhet szóba, míg a kínálat (gazdák) oldaláról egyenlőre szlovákiai partnerekkel keresi az együttműködést a MyFarm csapata.

Borítókép: Kövesdi Gábor és édesapja, Kövesdi Sándor, a MyFarm elindítói. Fotó: Sebestyén László