Meghalt a Schadl-ügy egyik tanúja
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Társadalom

Meghalt a Schadl-ügy egyik tanúja

Forbes
Forbes
2024. júl 05. 1 perc olvasás

A Schadl-ügy egyik tanúja halt meg az Árpád hídi balesetben.

Mi történt? Szerda este frontálisan ütközött az Árpád hídon egy, a forgalommal szemben haladó lopott taxi. A balesetben három ember halt meg, a lopott taxi sofőrje, valamint egy vétlen suzukis és utasa. A Suzuki vezetője a hvg.hu információi szerint B. Ervin, a Schadl-ügy tanúja volt.

Miért fontos ez? B. Ervin végrehajtó-helyettesként dolgozott. Ő volt az az ember, akitől az ügyészség által hivatalosan csak „1. számú tanúnak” nevezett, neve elhallgatását kérő informátora kapta értesüléseit a végrehajtói kar volt elnökének, Schadl Györgynek az ügyleteiről. Az 1. számú tanút áprilisban hallgatta meg az ügyben a bíróság, ő korábban, az ügy nyomozati szakaszában még azt mondta, „akiből később végrehajtó lett, azoknak vissza kellett osztani a pénzt Schadlnak”. Az 1. számú tanú amúgy szintén végrehajtó-helyettes, és ő nevezte meg informátoraként B. Ervint az április tárgyaláson.

Kontextus. B. Ervint a bíróság június végén hallgatta meg. Az Index a meghallgatásáról azt írta, elmondása szerint nem dolgozott Schadl Györggyel, az 1. számú tanút pedig diákként ismerte meg, amikor annak pénzügyi gondjai akadtak. B. Ervin maga is próbálkozott a végrehajtói karrierrel, az utóbbi két évben négy pozícióra is jelentkezett, de eredménytelenül.